A
korábbi évektől eltérően, 2020. augusztus 22.-e,
a „Retro Családi Nap” elnevezést kapta a
hagyományos „Szentandrási Falunap” helyett.
Az
eddigiektől eltérően, egy szűkebb körű, és családiasabb rendezvény
váltotta fel az augusztus 20.-ai Magyarország nemzeti ünnepének
megemlékezését.
A
délután kezdődő rendezvény, a gyermekek és a felnőttek számára
egyaránt nyújtott szabadidős programokat.
Kemencében
sült finomságok, főzőverseny, csocsó és pingpong versenyek,
lovas kocsikázás, vacsora, majd azt követően tábortűz és harmonika
szó, közös éneklés, amely mind-mind hozzájárult a délután
sikeréhez.
Ezúton
is köszönjük a segítő kezeket, akik hozzájárultak a rendezvény
színvonalas megrendezéséhez.
Bízunk
benne, legközelebb újra együtt.
Községi
Önkormányzat, Tornaszentandrás
FALUKARÁCSONY
2019. december 23.
Képgaléria
XII.
SZENTANDRÁSI FALUNAP
2019. augusztus 21.
Képgaléria
2019.
augusztus 19-én az elmúlt évek hagyományait követve TORNASZENTANDRÁS
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA az idén is megrendezte a SZENTANDRÁSI
FALUNAPOT immár XII. alkalommal.
A rendezvény 16 órakor a kultúrház előtti téren ünnepi szentmisével
kezdődött, melynek keretein belül az új kenyér, majd Rémiás
József emléktáblájának megáldására került sor. A misét
követően Krajnyák Dénes polgármester mondott
ünnepi köszöntőt, majd hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt.
Az ünnepi programban közreműködtek:
- Szendrői Százszorszép Majorette csoport bemutatója
- Magyar népdalokat énekelt - Majoros Margó
- Eperjesi Erika és Kriston Milán a Miskolci
Nemzeti Színház művészei fergeteges slágerbemutatót tartottak,
- Sramlikings /A zenekar tagjai: Gröschl
Edit, Godó Péter
- Zárórendezvényként Henna, mint meglepetés
vendég szórakoztatta a falunap résztvevőit.
A műsort Krajnyák Timea és Sági Szilárd vezette.
Este ünnepi vacsorával látta vendégül az önkormányzat a megjelenteket.
Hajnalig tartott az utcabál, a zenéről Sipos Peti
gondoskodik.
A falunapon a vendégek rendelkezésre álltak:
- büfé - egészségmegőrző szűrővizsgálat-gyermekek részére
játszóudvar.
XII.
SZENTANDRÁSI FALUNAP
2019. augusztus 08.
A
képekre kattintva a meghívó nagyobban is letölthető!
II.
Pásti Családi Nap
2019. július 2.
Képre
kattinva további részletek
SZENTANDRÁSOK
XXIII. TALÁLKOZÓJA
2019. május 17-18.
2019.
május 17-én és 18-án immár XXIII. alkalommal került megrendezésre
a magyarországi SZENTANDRÁSOK TALÁLKOZÓJA
Az 1996. évi első találkozót követően minden év májusában
vagy júniusában más-más Szentandrás nevű település látja
vendégül a testvértelepüléseket. Egyedül 1999.évben maradt
ki egy találkozó, de ettől eltekintve folyamatos a kapcsolatok
ápolása, illetve további építése. Évről-évre népszerűbbé
válik a két napos találkozó, melyen a közös testületi ülésen
kívül számos kulturális programmal bővülnek az események,
és fogalmazódnak meg közös célok, további együttműködések.
A két napos rendezvénysorozat házigazdája ez évben Tornaszentandrás
volt. A találkozón 6 szentandrás nevü településről: Hernádszentandrás,
Békésszentandrás, Jászszentandrás, Rábaszentandrás, és Nemesszentandrásról
érkeztek vendégek, akiket Krajnyák Dénes: a vendéglátó
Tornaszentandrás község polgármestere, valamint az önkormányzat
képviselő-testületének tagjai: Eperjesi Róbert, Hegedűs
Endre, Kacsinkó Jánosné, Kovács Imre, és Scsavnyiczki István
jegyző fogadott a község szívében elhelyezkedő
Kultúrházban. A 23. találkozó örömére sokan már jó ismerősként,
barátként üdvözölték egymást, jó kedvvel, vidám nosztalgiázással
elevenítették fel az elmúlt találkozók vidám perceit. Krajnyák
Dénes pohárköszöntője után a vendégek közösen elfogyasztották
az ünnepi ebédet, majd ünnepi testületi ülésen vettek részt.
A testületi ülés kezdetén néma felállással emlékeztek meg
az elmúlt találkozó óta elhunyt polgármester barátukról.
A megemlékezést követően minden település vezetője beszámolt
az elmúlt időszak eseményeiről, röviden bemutatták a településük
fejlődését, ismertették jövőbeni terveiket. A testületi
ülésen a rendezvény meghívott vendégeként dr. Hudák
Zita , az Edelényi Járási Hivatal vezetője is köszöntötte
a találkozó résztvevőit.
A hivatalos program után Krajnyák Timea
vezetésével megkezdődött a kulturális programsorozat, melynek
kezdetén a szögligeti Ménes-völgyi Tudásvető Alapítványi
Általános Iskola tanulói adtak ünnepi műsort, majd
a Császtai néptáncosok szórakoztatták a
vendégeket.
A kulturális program után a vendégek a régi parókia épületében
berendezett egyháztörténeti kiállítást nézték meg Megyeri
János gondnok idegenvezetésével, majd tovább sétáltak a
kellemes napos időben
település legnagyobb turisztikai látványosságához, a hazai
műemlék állományban is páratlan értéket képviselő, festői
természeti környezetben található ikerszentélyes katolikus
templomhoz, ahol Zongorista találkozó” koncertet hallgattak
meg a vendégek. A nagysikerű koncert fellépő művészek voltak:Nagy
Szabolcs, Nemes Zoltán és Kertész Bence zongoristák, valamint
a csapat állandó dobosa, Mezőfi István “Fifi”.
A templomi koncert után a kultúrházban folytatódott a kulturális
program. Az ünnepi műsorban Eperjesi Erika színművész,
a Miskolci Nemzeti Színház Primadonnája fergeteges hangulatú
műsorral szórakoztatta a vendégeket. A kulturális programot
követően a vendégeket ünnepi vacsorával kínálták a házigazdák.
Majd Sipos Peti zenéjére fergeteges hangulatban
ropták a táncot hajnalig, miközben
köszöntötték a születénapját ünneplőket, és közös nótázással
fogták körbe a rendezvény alkalmára készített ünnepi tortát. Köszönet
a rendezvény támogatóinak és a lebonyolításban közreműködőknek!
SZENTANDRÁSOK
XXIII. TALÁLKOZÓJA
2019. május 03.
A
képekre kattintva a plakátok nagyobban is olvashatók!
FALUKARÁCSONY
TORNASZENTANDRÁSON
2018. december 19.
Az
elmúlt évek hagyományait követve Tornaszentandrás Község Önkormányzatának
képviselő-testülete az idén is megrendezte aFalu
közös karácsonyát. 2018. december 19-én
kora este folyamatosan érkeztek a karácsonyi fényekben pompázó
kultúrházba a szentandrási családok, ahol 18 órakor
kellemes családias hangulatban, terített asztalok mellett
megkezdődött a karácsonyi ünnepség. Az ünneplők nagy örömmel
fogadták a tornaszentandrási gyerekeket a
színpadon, akik verssel köszöntötték a vendégeket. A gyerekek
után Krajnyák Dénes polgármester meleg szavakkal
mondott ünnepi beszédet, majd a színpadra hívta az est sztárvendégét
László Attillát. Az erdélyi kisvárosból,
Kézdivásárhelyről induló énekes, a Csillag Születik
2011-es műsorának győztese, szerény megjelenésével, kedves
szavaival, csodálatos hangjával, ismert slágerek előadásával,
karácsonyi dallamok éneklésével elbűvölte a tornaszentandrási
ünneplőket, akik több slágert együtt énekeltek a fiatal tehetséggel.
Az ünnepi koncert után Krajnyák Dénes polgármester
megköszönte a fellépők közreműködését, majd jó étvágyat
kívánt az ünnepi vacsorához, mellyel az önkormányzat vendégelte
meg az ünneplőket: Az ünnepi vacsorára sertés csontlevest
kínáltak, füstölt csülökkel, krumplival, párolt káposztával,
melyhez mindenki igénye szerint fogyaszthatott a felszolgál
italokból is.
Az
önkormányzat jóvoltából, a helyi aktivisták közreműködésével
kellemes ünnepi hangulatban telt el a tornaszentandrási családok
közös Falukarácsonya.
Indul
a Bakterház
2018. december 20.
Képgaléria
Köszönjük
a BOSZI csodálatos, színvonalas és kiváltképpen szórakoztató
estjét. Rajongással: SZET Egyesület
INDUL
A BAKTERHÁZ
2018. szeptember 17.
További
részletek a képre kattintva
Ünnepi
szentmise - országzászló megáldása a tornaszentandrási ikerszentélyes
római katolikus templomban 2018. augusztus 20-án.
2018. augusztus 20.
A
tornaszentandrási ikerszentélyes római katolikus templomban
2018. augusztus 20-án államalapító Szent István király ünnepén,
nemzeti ünnepünkön, rendkívüli ünnnepi szentmisét tartottak,
mely keretében az új kenyér, és az új bor megáldása mellett
Szarvas Péter esperes, plébános megáldotta
az 1933-ban készült, Gyulai Orsolya textilrestaurátor
által restaurált országzászlót is. Krajnyák Dénes
polgármester köszönetet mondott a restaurálás előkészítésében,
lebonyolításában és a restaurálás költségeinek fedezésében
közreműködőknek, támogatóknak. /Krajnyák Dénes
beszéde ide
kettintva letölthető/ Az ünnepi szentmise résztvevőit ünnepi
vendéglátásra hívták a község kultúrházába.
TORNASZENTANDRÁS
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA XI. alkalommal rendezte meg 2018. július
21-én A SZENTANDRÁSI FALUNAPOT.
2018. július 22.
Az
időjárás kegyeibe fogadta a szervezőket, és verőfényes napsütéssel
kedvezett a mulatozni vágyó tornaszentandrásiaknak. A Kultúrház
előtti téren felállított színpad előtti sátorban, és a környező
házak előtt összegyűlt a helyi családok apraja-nagyja, akik
jó hangulatban várták a falunapi programokat. A mai napra
a településről elszármazottak nagy része is hazatért, de a
szomszédos településekről is sokan átjöttek a gazdag falunapi
programok élvezetéért. A vendégeket Krajnyák Tímeaműsorvezető köszöntötte, majd a Falunapi
rendezvényen ünnepi köszöntőt mondott Szaniszló János,
a Kazincbarcikai Járási Hivatal vezetője. A rendezvényt
Krajnyák Dénes, Tornaszentandrás polgármestere
nyitotta meg, és valamennyi vendégnek kellemes kikapcsolódást,
jó szórakozást kívánt.
A kulturális programot, a falunapi rendezvények visszatérő
fellépői, a többszörös, díjazott Szendrői Százszorszép
Majorette Csoport nyitotta meg, akik most is csodálatos
produkcióval kápráztatták el a közönséget. Nagyon színvonalas,
a magyarságról szóló dalcsokorral lépett színpadra, a több
mint 30 éves múlttal rendelkező Péderi Vegyeskar.
Az idén 10 éves edelényi Császta Néptáncegyüttes
fiatalos lendülettel adták elő néptáncukat. A „csak”
Kató néniként ismert IHOS JÓZSEF, a hazai szórakoztató műfaj
egyik legsokoldalúbb képviselője a térre érkezve,
azonnal a sátorban ülő vendégek elé állva megkezdte szórakoztató
műsorát, melyet nagy tapssal jutalmaztak a vendégek.
Miközben a színpadon egymást váltották a fellépő művészek
addig a gyermekeknek berendezett gyermekjátszóudvart
sok-sok kisgyerek kereste fel és próbálta ki a játszóalkalmatosságokat.
A rendezvény teljes ideje alatt a kultúrház melletti területen
berendezett büfében hurka, kolbász, gyros, étel, ital várta
a éhező, szomjazó vendégeket.
A színpadon este a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti
Klub énekesei adtak elő ismert slágereket. A nyugdíjasokat
követően nemzetközileg is elismert profi táncosok, egyedi
kosztümökben, interaktív műsorvezetéssel lepték meg a közönséget
a Ritmo de Conga Carib & Brazil show
műsorral. A műsoraik ideje alatt a táncosok többszöri átöltözéssel
mutattak be különleges, exclusive jelmezeket, mindemellett
Brasil Capoeira show és SolymiConga
show is színesítette a programjukat. Interaktív műsorvezetés,
Brasil Samba és a tánctanítás is az előadásuk
részét képezte.
A színvonalas műsorok mellett a Kultúrház melletti területen
felszolgálták a falunapi ünnepi vacsorát, majd megkezdődött
a Kódex Trió Szalon- és Tánczenekar közreműködésével
az utcabál.
A
fergeteges hangulatú buli közben, éjfél után megérkezett a
színpadra az ország postása. A Postás
Józsiként ismerté vált Fraller József
mulatós nótáira a táncparkett ördögei tovább folytatták a
falunapi bulit. A nagy sikerű koncertet követően ismét a színpadra
lépet a kazincbarcikai Kódex Trió Szalon- és Tánczenekar,
akik folytatták az este már jól bevált műsorukat, és hajnalig
ropták a táncot a falunap vidám vendégei az ismert, és sokszor
kívánságra is előadott mulatós-és egyén zenei produkciókra. A fergeteges hangulatú falunapi rendezvényért köszönet
az Önkormányzatnak, a képviselő-testületnek, a polgármesternek,
a hivatal dolgozóinak, a támogatóknak és a rendezvény lebonyolításban
közreműködőknek.
XI.TORNASZENTANDRÁSI
FALUNAP 2018.07.21.
2018. július 09.
A
képre kattintva a teljes meghívó letölthető
Pásti
Családi Nap
2018. július 18.
Képgaléria
Kedves
Szentandrásiak és Szentandrás Barátok!
Nagy tisztelettel szeretnénk megköszönni a fáradságot, áldozatot,
a munkálatokban való részvételt:
Köszönet
előzetes szervezési munkálatokért:
- Tornaszentandrás Önkormányzatának, Képviselő Testületének
a helyszín biztosításért, a Pást rendbetételéért és Krajnyák
Dénesnek a munkálatok koordinálásáért
- Vágó Zsoltnak a lelkiismeretes kaszálásért és minden segítőnek
Köszönet
az önzetlen munkavégzésért, eszközbiztosításáért, segítségnyújtásért:
-
Krajnyák Otília, Krajnyák Noémi, Lóczi Zsuzsa Szakácsnéknak
és Krajnyák Tamás Szakácsnak a csodálatos betevőért és természetesen
az összes kiskuktának.
- Krajnyák Tamásnak és Otíliának az áram, víz, szerszámok
és a különleges fűszerek biztosításáért.
- Szabados Tamásnak és segítőinek a focipálya kiszórásáért,
továbbá a kötél és súlygolyó biztosításáért.
- Vascsák Andreának a tüneményes tetoválásokért és fáradhatatlan
munkájáért.
- Kovács Imrének a sátor állításért (még most sem lennénk
kész), a szállítási munkálatokért és a tűzifáért.
- Kacsinkó Jánosné Marikának a finom sütiért.
- Kacsinkó Attilának „Szent-András” nótafájának és az összes
nótázónak.
- Bálint Ica Néninek és Krajnyák Verának a finom bab biztosításáért.
- A Szendrői Tűzoltóságnak és Pácza Attilának a felejthetetlen
habpartiért.
- Kertész Attilának, Máltai Szeretet Szolgálatnak az ugráló
várért.
- Krajnyák Tamásnak az izgalmas, felejthetetlen Csepel Túráért.
- Bak Istvánnak és Hegedűs Endrécskének az MTZ élmény körútért.
- Kovács Imrének, Bak Istvánnak, Hegedűs Endrének, és Krajnyák
Imrének a tábortűz állításáért és minden további segítőnek.
- Bíbor Vendégháznak, Erzsikének a díjmentes egyesületi
szállásbiztosításért.
- Komjáti Önkormányzatának, Bárczi Lászlónak a hangosítás
és sátrak biztosításáért.
- Tornaszentandrás Önkormányzatának a sátor és fociháló
biztosításáért.
- A Borsodi Sörgyárnak az 1 hordó promóciós sör felajánlásáért.
- Minden segítőnek a cipekedésért, pakolásért, talpalásért.
- Mindenkinek, aki az eseményen részt vett, mert Nélkületek
ilyen jó hangulat és rendezvény nem jöhetett volna létre.
Köszönettel:
SZET Egyesület
Pásti
Családi Nap
2018. június 8.
További
részletek a képre kattintva
Kedves
Szentandrásiak és Szentandrás Barátok!
2018. május 9.
Köszönjük
a sok mosolyt, a rengeteg biztató szót, a táncot, a nótaszót,
energiát és a hangulatot, amelyet egyesület rendezvényére
varázsoltatok, ily jó mulatság Nélkületek nem jöhetett volna
létre. Köszönjük a meghívott vendégek megjelenését, hogy megtiszteltétek
rendezvényünket és ezzel is növeltétek az est hangulatát.
Köszönjük a nagylelkű, olykor szívszorító, megható felajánlásaitokat,
adományokat, a rengeteg tombolavásárlást. Elgondolkodtató
és megindító, azaz összefogás, szeretet, támogatás, amely
érkezett Felőletek. Köszönjük a támogatójegyek vásárlását,
sok esetben abból a kevésből és mégis áldoztatok egy nemes
cél érdekébe. Ennek megfelelően fogunk bánni a befolyt összeggel.
Tervezzük a folytatást: egy „Pásti Családi Rendezvény” keretein
belül, ahol a rendelkezésünkre álló összegből kívánjuk fedezni
a felmerülő költségeket és egy jó hangulatú ingyenes közösségi
napot biztosítani a szentandrásiaknak és elszármazottaknak.
Továbbra is számítunk rendezvényeken történő megjelenésetekre,
mert Szentandrási Nép nélkül még jó bulit e nagyvilág nem
látott. Köszöntő
levél 1» Köszöntő
levél 2» Köszöntő
levél 3»
SZET
Egyesületi Jótékonysági Bál
2018. április 18.
Képgaléria
SZET
Egyesületi Jótékonysági Bál
2018. március 16.
A
képre kattintva további részletek is olvashatók!
A
képre kattintva a MEGHÍVÓ további részletek is olvashatók!
X.SZENTANDRÁSI
FALUNAP/2017.08.19.
2017. augusztus 20.
Az
idén már 10-ik alkalommal rendezte meg Tornaszentandrás Község
Önkormányzata Szent István Király ünnepének méltó megemlékezésére
a Szentandrási Falunapot a Kultúrház előtti téren.
A kellemes nyári melegben több százan gyültek össze a község
főterén felállított sátorban, és környékén. Ünnepi szentmisét
mondott Dr. SEREGÉLY ISTVÁN nyugalmazott egri érsek
BUKOVENSZKY ZOLTÁN plébános közreműködésével, majd
megáldották a falu kenyerét és az új bort.
A mise utána A színpadon KRAJNYÁK TÍMEA műsorvezető
köszöntötte a megjelent vendégeket, majd ismertette folyamatosan
a programokat. A falunapot RIZ GÁBOR országgyűlési
képviselő nyitotta meg. Ünnepi köszöntőt mondott Krajnyák
Dénes polgármester. A köszöntők után a színpadon
megkezdődtek a kulturális programok. Elsőként Szentandrás
szülöttje MAJOROS MARGÓ, MISLAI-SZILASI ILDIKÓ
ének-zene, népzenetanár kíséretével népdalokat énekelt, majd
stílust váltva a hazai és már a nemzetközi zenei piacon is
befutott JOSH és PHAT BEAT fergeteges bulival
kezdtek. A két fiatal közvetlen stílusának, és természetesen
nagyon jó előadásának köszönhetően a helyi fiatalok mellett
az idősebb korosztály is nagy tapssal jutalmazta a fiúk produkcióját.
A buli GERI-BETLI DUÓ mulatós könnyűzenei
műsorával folytatódott, miközben a vendéglátók felszolgálták
a vendégek részére a házias disznótoros vacsorát. Az izletes
vacsora után újra a bulié lett a főszerep, hiszen SOLYMOS
TÓNI ismert és kedves slágereinek hatására minden
korosztály táncraperdült, és vidáman együtt daloltak az ismert
sztárvendéggel.
A vidám hangulat közben köszönetet mondtak KRAJNYÁK
DÉNES polgármesternek, a jubileumi Falunap szervezéséért,
az immár 10 éve, évről-évre, nagy lendülettel, óriási akarással,
a családja, a képviselő testület, több helyi támogató, aktivista
közreműködésével sikeresen lebonyolított rendezvényért, a
település lakosságát összefogó, szórakoztató, kulturális programokért.
A
köszöntő után megkezdődött a szantandrási falunap hagyományos
utcabálja, melyhez a talpalávalót a KÓDEX TRIÓ SZALON
ÉS TÁNC ZENEKAR szolgáltatta. Akik
egy órás zene után átadták a színpadot a FOURTISSIMÓ
EGYÜTTESNEK. Anégy tehetséges,
többszörös hazai és nemzetközi versenygyőztes rézfúvós művész
fiatalokat a közönség hamar a szivükbezártak, és nagyon nagy
sikert arattak. Népszerű, igényes zenéjükkel, közvetlen előadásmódjukkal
belopták a szentandrási bulizók szívébe magukat, és felejthetetlen
élményt varázsolják a bulizók számára. A FOURTISSIMÓ nagysikerű
előadása után ismét a KÓDEX TRIÓ SZALON ÉS TÁNC ZENEKAR foglalta
el a színpadot, akik nagy tapasztalattal és gazdag zenei repertoárral
hajnalig húzták a talpalávalót a fáradhatatlan bulizók nagy
örömére.
Köszönet
a rendezvény támogatóinak és a lebonyolításban közreműködőknek.
MEGHÍVÓ
A SZENTANDRÁSI FALUNAPRA/2017.08.19.
2017. augusztus 4.
A
képre kattintva a meghívó nagyobban is olvasható!
HÍVOGATÓ
JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁSRA!
2017. június 28.
A
képre kattintva további részletek is olvashatók!
Zászlók
felújítása
2017. február 13.
„Tiszteld
a múltat, és éltesd tovább!”
Kőrösi
Csoma Sándor
Ma
sokszor elhangzik a történelmi hagyományaink megőrzésének
fontossága.
Ehhez az ifjúság figyelmét az értékek felé kell irányítani!
Ezt leginkább példamutatással érhetjük el. Kis csoportunk
a múlt tiszteletének jeléül 1933-ban készült zászlókat
zseretne eredeti állapotába visszaállítani és azt elhelyezni
méltó helyére a Tornaszentandrás, hazai műemlékeke közül
páratlan értéket képviselő ikerszentélyes Templomában. Kérjük, segítsd küldetésünk megvalósítását,
adományokat az alábbi számlaszámon gyűjtjük. Kedvezményezett:Tornaszentandrási
Egyházközség Számlaszám:55600136-10007943