TORNASZENTANDRÁS
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Szent István Király ünnepének méltó megünneplésére
2016. augusztus 13.-án, immár IX. alkalommal rendezte meg
a SZENTANDRÁSI FALUNAPOT a Kultúrház előtti téren.
Az ünnepség szabadtéri szentmisével, majd a falu kenyerének,
valamint az új bornak a megáldásával kezdődött. A rendezvény
műsorvezetői feladatait Krajnyák Eszter látta
el. A falunapi rendezvény kísérőprogramjaként a kellemes időben
nagy sikere volt a gyerekek és a kicsit nagyobbak körében
egyaránt a hab partynak, melyben önfeledten szórakoztak a
kicsik.
A kulturális program elején a Miskolci Nemzeti Színház művészei:
Eperjesi Erika, Fandl Ferenc és Kriston Milán
fergeteges hangulatot teremtettek ismert operett slágerek
előadásával a közönséget is bevonva a mulatozásba. A falunapi
rendezvényen Krajnyák Dénes polgármester
mondott ünnepi köszöntőt, mely után a
szendrői majorette csoport nagysikerű előadásával,
folytatódtak a programok.A szentandrási közönség körében már
jól ismert Péderi Vegyeskar színvonalas
dalcsokorral szórakoztatta az ünneplőket, akik nagy örömmel
fogadták és sok-sok tapssal díjaztát Fábián Évát,
a Neoton Família alapító tagját és Sárközi
Anitát, akik ismert és kedvelt slágerekből álló műsorral
szórakoztatták a vendégeket.
A megjelent vendégeket este az Önkormányzat megvendégelte
egy ünnepi vacsorával, majd a Budapest Party Zenekar
közreműködésével hajnalig tartott az utcabál a szentandrási
Falunapon.
Köszönet
a rendezvény támogatóinak és a lebonyolításban közreműködőknek.
|