Archívum - Hírek 2011
SZENTANDRÁSI FALUNAP
2011. augusztus 25.
Tornaszentandráson 2011.augusztus 20-án a Községi Önkormányzat szervezésében egész napos ünnepségsorozatot tartottak a település központjában, igényesen felújított és berendezett környezetben.
A Szent István napi ünnepség keretében szabadtéri szentmisét tartottak, ahol megszentelték az új kenyeret. Krajnyák Dénes polgármester ünnepi köszöntőjét követően felavatták a felújított kultúrházat.
Az Edelényi Kistérség Többcélú Társulási Tanácsának elnöke: Szaniszló János avató, köszöntő beszédében méltatta Szentandrás fejlődését, a lakosság és a településvezetés munkáját. A beruházásban kiemelten közreműködőknek Krajnyák Dénes polgármester megköszönte munkájukat, és emléklapot adott át: : Zsigrai Tibor, Kovács Imre és Hegedűs Endre részére. A felújított kultúrházban Zsigrai Tibor Szentandrásról elszármazott vadász szervezésében a térségből származó vadászati tárgyak és értékes, különleges vadásztrófeák gyűjteményét állították ki. A kiállítást Zsigrai Tibor nyitotta meg, A megnyitó előtt a vadászkürtből a vadászhimnusz, majd a megnyitó után a viszontlátásra kürtszignál hangzott el. A trófea ritkaságokat tárlatvezető mutatta be az érdeklődőknek.
A Falunapra több százan gyűltek össze a településről, a szomszédos falvakból, valamint több meghívott vendég is mulatni érkezett Szentandrásra. A jó hangulathoz minden adott volt. Az éhség oltására különleges , látványos gasztonómiai ínyencségek készültek a szabadban: . grillezett csirkéket, pulykákat, nyárson malacot sütöttek , valamint vadpörköltet kínáltak, míg szomjúság ellen a vendéglátósoknál minden korosztály számára megfelelő ital ált rendelkezésre.
A színpadon sokszínű kulturális falunapi program szórakoztatta a vendégeket.
A Szendrői Százszorszép Majorette csoport mutatós produkciókkal, majd a szentandrási dalospacsirták hangulatos nótákkal adták meg az alaphangulatot. Eperjesi Erika és barátainak ismert musical és operett dalait sok-sok taps kísérte, majd Solymos Tóni ismert ritmusos dalaira már táncra is perdültek a szentandrásiak. A jó hangulat, a tánc hajnalig tartott Csongor kíséretével.

Köszönet a rendezvény szervezésében közreműködőknek és támogatóknak.

SZENTANDRÁSI FALUNAP - 2011. augusztus 20.
2011. augusztus 5.
PROGRAMOK - 2011. augusztus 20.
Helyszín: Kultúrház
14.00
Szabadtéri szentmise,
a falu kenyérének megszentelése.
15.00
A Péderi Népdalkör műsora.
16.00
A felújított kultúrház hivatalos átadási ünnepsége.
Az épületben közben egész délután, a térség értékeit bemutató vadászati- és trófeakiállítás látható.
16.30
Szendrői Százszorszép majorette csoport bemutatója.
17.00
Szentandrási dalos Pacsirták műsora
17.30
Eperjesi Erika színművésznő,
operaénekes és barátainak programja.
18.30
Solymos Tóni műsora,
"dalolj csak szép harmonikám".
20.00
Vacsora a megjelentek tiszteletére.

Közben élő zene, hajnalig tartó utcabál vár minden érdeklődőre
A szintetizátornál CSONGOR

Egész délután:

  • vadászati kiállítás
  • szarvas pörkölt, szabadtéren grillezett malac, pulyka, csirke, rablóhús
  • kézműves foglalkozások
  • lángos, palacsintasütés, büfé

Ajánlattételi felhívás
2011.március 07.

Tornaszentandrás Szabadság út 43 szám alatti Közösségi kultúrház, valamint a Kossuth út 08 szám alatt található önkormányzati tulajdonú épületek külső felújítása.
További részletek a közérdekű menüpontban»










© 2002 - 2024 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.